A közösségi szolgálat
Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak?
Az iskolai közösségi szolgálat egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam, szakkör, diákönkormányzat) végzett tevékenység, amely a helyi közösség érdekeit szolgálja, miközben biztosítja a résztvevők személyes fejlődését és tanulását is. Ilyen tevékenység lehet például a szomszédos óvoda rozsdás kerítésének lefestése, udvari játékainak rendbehozatala; segítségnyújtás rászorulóknak, műsor, beszélgetés egy idősek otthonában vagy gyermekotthonban; kórházi játszóház szervezése beteg gyerekek számára; a helyi park kitakarítása; karácsonyi ajándékgyűjtő akció, ruha és élelmiszergyűjtés; állatmenhelyen karbantartási munka végzése és kutyasétáltatás; korrepetálás, mentorálás hátrányos helyzetű gyerekek körében, stb.
Ezen tevékenységek kettős célt szolgálnak. A csoport és az egyén nem „csak” tesz valamit a köz javára, megold egy problémát, és értéket teremt, hanem tanul is közben: együttműködést, konfliktuskezelést, empátiát, kreatív gondolkodást, projekttervezést, felelős döntéshozatalt, felelősségvállalást és még sok egyebet.
Igazolás közösségi szolgálatról
Az iskolai közösségi szolgálat és az önkéntesség kapcsolata
Az iskolai közösségi szolgálat kapcsán nem szerencsés önkéntes munkáról beszélnünk, hiszen egy olyan iskolai elvárás semmiképpen sem lehet önkéntes, aminek nem teljesítése komoly szankcióval jár (érettségi bizonyítvány visszatartása). Az a tény, hogy a diákoknak beleszólásuk lehet a tevékenység vagy a helyszín megválasztásába választási lehetőség, de semmiképpen sem önkéntesség. Azt viszont biztosan remélhetjük, hogy azok a diákok, akiket megérint majd a közösségi szolgálat szellemisége, a segítés öröme, akik kedvüket lelik ezekben a tevékenységekben, ők felnőttként is szívesen részt vesznek ilyen tevékenységekben, mint önkéntesek, és szülőként gyermekeiket is erre ösztönzik majd.
Az iskolai közösségi szolgálat célja
A közösségi szolgálat lehetővé teszi a diákok számára, hogy tapasztalati tanuláson keresztül fejlesszék demokratikus készségeiket, személyes és szociális kompetenciáikat, szociális érzékenységüket. Ugyanakkor fontos ellensúlyt jelent a középiskola egyéb tantárgyi elvárásával szemben. A jól megtervezett és szakmailag megalapozott közösségi szolgálati projekt egyszerre kihívás és élvezetes időtöltés, személyes utazás önmagunk felfedezéséhez. Minden egyes diák máshonnan indul, és ezért mások a célkitűzései és szükségletei, de sokak számára a közösségi szolgálati tevékenységek olyan fontos tapasztalatokat rejtenek, amelyek akár az életüket is képesek megváltoztatni.
A közösségi szolgálat elsődleges célja tehát a diákok fejlesztése és nevelése, annak érdekében, hogy
- képesek legyenek kezelni új kihívásokat és szerepeket;
- értsék, hogy különféle közösségek tagjaként felelősséggel tartoznak egymásért és a környezetükért;
- képesek legyenek aktívan és konstruktívan részt venni tartós, együttműködésen alapuló projektekben, kezdeményezésekben, valamint különféle tevékenységi formákban, beleértve az intellektuális, fizikai, kreatív és érzelmi tapasztalatokat is;
- reflektív gondolkodókká váljanak, akik tisztában vannak erősségeikkel és korlátaikkal, akik képesek reális célokat kitűzni, és stratégiákat kidolgozni személyes fejlődésük érdekében.
(Galambos Rita – Matolcsi Zsuzsa: IKSZ Módszertani kézikönyv iskolai közösségi szolgálati tevékenységek és projektek megvalósításához, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, Budapest, 2012)
A Köznevelési törvény végrehajtási rendelet
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések
133. § (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára.
(2) A közösségi szolgálat keretei között
a) az egészségügyi,
b) a szociális és jótékonysági,
c) az oktatási,
d) a kulturális és közösségi,
e) a környezet- és természetvédelemi,
f) a katasztrófavédelmi,
g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős
területen folytatható tevékenység.
2016. 01.01. után érettségizőktől kötelezően el kell kérni a közösségi szolgálat teljesítéséről szóló igazolást.
9–12. évfolyamos tanulói számára három tanévre, lehetőség szerint arányosan elosztva, legalább ötven órás közösségi szolgálatot kell teljesíteni. A közösségi szolgálatot fogadó intézményben, szervezetnél kell eltölteni. Fogadó intézmény, szervezet lehet alapítvány, egyesület, állami vagy önkormányzati fenntartású intézmény (iskola, óvoda, kórház, múzeum, levéltár, könyvtár stb.). Az iskola is szervez tevékenységeket, melyekről az iskola közösségi szolgálat elnevezésű facebook csoportján belül lehet tájékozódni, programokra jelentkezni. Javasoljuk, hogy ne csak az iskola által meghirdetett lehetőségek közül válasszanak, hanem keressenek olyan fogadó intézményt, ahol a gyermek szívesen tevékenykedne a közösségi szolgálat keretében, ilyen esetben együttműködési megállapodást kell kötnie az iskolának a fogadó szervezettel, ezt a nyomtatványt a tanuló elkérheti az iskola 108-as irodájában.
A tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe. A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető.
A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként:
- a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát,
- az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.
Tisztelettel: Bátori Anna
Közösségi szolgálat koordinátora
Állandó közösségi szolgálati lehetőségek:
- Méliusz Juhász Péter Könyvtár: 52 502-826, email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
- Állatkert: Fodor Krisztina: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
- Négy Mancs Négy Kerék - kutyasétáltatás, Varga Angelika: facebook közösségi szolgálat csoporton keresztül.
- Kenézy Gyula Kórház: 108-as irodában jelentkezni
- Szent Teréz Gondozóház- felolvasás, beszélgetés, sétálás az idős lakókkal, kézműves foglalkozás, Magyarné Sónyák Zsuzsanna: 20/3933022
- Hunor és Magor Lovas Egyesület: 108-as irodában jelentkezni
Együttműködési megállapodások:
- Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat
- Piruett Tánc Stúdió: Holopovics Zsófia
- Eötvös Utcai D.S.E: Tóháti Nikolett, Szombathy András
- DE ÁOK Immunológiai Intézet
- Földes Községi Könyvtár: Joó László
- Debreceni Egyetem BTK: Fésüs Ákos
- Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete: Bencze Norbert
- Nyírmihálydi Református Egyházközség
- Csillagvár Óvoda
- Debreceni Egyetem Gyakorló Óvoda
- Baptista Tevékeny Szeretet Misszió
- Esztári Közös Önkormányzat Kismarjai Kirendeltsége
- Holló János utcai Óvoda
- Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ
- Nyírkáta Község Önkormányzat: Jakab Kitti
- Áchim András Utcai Óvoda
- Petőfi Sándor Városi Könyvtár: Kincses Zoltán
- Sinay Miklós Utcai Óvoda: Kálucz Sára
- Berettyóújfalui Szederinda Egyesület
- Mikepércsi Község Önkormányzat: Morvai Fruzsina
- Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény
- Konyár Község Önkormányzat
- Magyar Nemzeti Levéltár
- Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény
- Bocskaikert Napsugár Óvoda
- Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ
- Debrecen-Széchényi Kerti Református Egyházközség
- Fehérgyarmat Általános Művelődési Központ
- Monostorpályi Óvoda
- Árpád Vezér Általános Iskola
- Napfény Óvoda és Bölcsőde
- Nyíracsádi Önkormányzati Óvoda
- Nádudvari Mikrotérségi Szociális Központ
- Tócóskerti Óvoda
- Polgár Város Önkormányzatának Központ
- Városi Könyvtár
- Bányai Júlia utcai Óvoda
- Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat
- Mikepércsi Utcai Általános Iskola
- Aranykezek Egészségnevelő Közhasznú Egyesület
- Álmosdi Görögkatolikus Egyházközség
- Ebes Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
- Nyírgelsei Nyitnikék Óvoda: Kónya Boglárka
- Hallássérültek Egységes Pedagógia Módszertani Intézmény
- OHÜ Hulladékgazdálkodási Ügynökség
- Munkaiskola Alapítvány
- Bocskaikerti Humánszolgáltatási Központ
- Táncsics Mihály Utcai Óvoda
- HGETalja Könyvtár
- Szivárvány Óvoda
- Sipos Utcai Óvoda
- Szent Teréz Átmeneti Gondozóház
- Hortobágy Természetvédelmi Egyesület
- DPE a Cívisvárosért Polgárőr Egyesület
- Dr. Molnár István Óvoda, Általános Iskola
- Lengyel Menyhért Városi Könyvtár
- Debreceni Nyugdíjas Egyesület
- A Tea útja közhasznú Egyesület
- Kuruc Utcai Óvoda
- Pósa Utcai Óvoda
- Debreceni Cívis Póló Vízilabda Egyesület
- Debreceni Kilométerek Sportegyesület
- DMJV Gyermekvédelmi Intézménye
- Sansz-Segít a Négylábúak Szeretete Alapítvány
- Tündérkert Óvoda és Bölcsőde
- HEXVAVE Vasútbarát Egyesülete
- Közép Utcai Óvoda
- Medienn Bt.
- KTKT Idősek Otthona
- HB-mi Vadgazdálkodók és Vadászok Szövetsége
- Péczeli József Általános Iskola
- Debreceni Anime Egyesület
- Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói Úti Óvoda
- Debreceni Egyetem Klinikai Központ
- Álmosdi Református Egyházközség
- Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola
- Debrecen- Széchényi Kerti Református Egyházközség
- Discimus Szakközépiskola
- Refomix Nonprofit Közhasznú Kft.
- Főnix Rendezvényszervező Kft.
- Görgey Utcai Óvoda
- Polgárőrség Nyírábrányi Egyesülete
- IKSZT Közösségi Ház
- Benedek Elek Óvoda
- Hajdúhadházi Mikrotérségi Szociális Gondozási Központ
- DMJV Városi Szociális Szolgálat
- BAKI Egyesület
- Városi Könyvtár és Művelődési Ház
- Nyírlugos Város Önkormányzata Melkó Mónika
- Földes Községi Óvoda: Szőke Miklós
- Csapókerti Általános Iskola
- Gondozási Központ és Községi Könyvtár
- Egyesített Óvoda és Bölcsőde Intézmény Balmazújváros
- Valcer Alapfokú Művészeti Iskola
- Hatvani Terézia háziorvos
- Kerekecske Dombocska Alapítvány Mátészalka
- Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség
- Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium
- Csodakutya Alapítvány
- István Református Támogató és Házigondozó Szolgálat
- Manó-Tanya 2009 KHT
- Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit
- Létavértesi Gyermeksziget Óvoda
- Méliusz Juhász Péter Könyvtár
- Forrás Lelki Segítők Egyesülete
- DEOEC Fül-orrr-gége Klinika
- Kabai Óvoda
- Áchim András Utcai Óvoda
- Szabadságtelepi Óvoda
- Lehel Utcai Óvoda
- Városi Óvodai Intézmény (Kisújszállás)
- Ebes Kult. Közhaszn. Nonprofit Kft
- Városi Művelődési Ház és Könyvtár Biharkeresztes
- Baptista Bibliai Közösség Alapítvány
- Napfény Óvoda és Bölcsőde Nádudvar
- Gönczy Pál Utcai Óvoda
- Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár
- Karácsony György Utcai Óvoda
- Köz-Pont Egyesület
- Fehér Bot Alapítvány
- Nyíradonyi Szivárvány Óvoda: Furó Katalin
- Héra Egyesület
- Opera Egyesület
- Nyírlugosi Általános Iskola
- Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület
- Debreceni Benedek Elek Általános Iskola
- Jégkarc Egyesület
- Barakonyi Patakvölgy Egyesület
- Nemzeti Művelődési Intézet
- Napraforgó Waldorf Ált.Isk. Gimn. és AMI
- Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói Úti Óvoda
- Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immanuel Otthona
- Nyírlugos Város Önkormányzata
- Vojtina Bábszínház
- Támogassuk a rászoruló állatokat alapítvány
- Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata
- Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola
- Mese-Vár Óvoda
- Kertész László Városi Könyvtár
- MPE SZabadkeresztény Körzet
- Kenguru Tánc SE
- Debreceni Csökkentlátók Otthona
- Debreceni Úszóteknőcök SE
- MTA Atommagkutató Intézet
- Polgár Város Önkormányzata
- Ispotály Utcai Óvoda
- PEPE SE
- Kisköre Városi Önkormányzat
- Mesevár Óvoda és Bölcsőde
- Kell Alapítvány
- Debrecen-Tégláskerti Református Egyházközség
- EMMI Debreceni Javítóintézet
- Bárándi Napsugár Óvoda
- Debreceni Művelődési Központ
- Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet












