Belépés a KRÉTA digitális naplóba

kreta_enaplo.png

kreata_ugyintezes.png

Keresés diákjaink között

Eseménynaptár

Virtuális túra

virtualis_tura.jpg
Járja körbe iskolánkat virtuális túránk segítségével!

Virtuális túra start


Legfrissebb galéria

     Galéria megtekintése    |     További galériák

Videó galéria

Bemutatófilm megtekintése

Facebook

Holló László Emlékház

muzeum1.jpg

A Tócóskert betonrengetegének szívében a gimnázium mellett oázisként tárul elénk a Holló László Emlékház, melyet 1978-ban nyitottak meg.

A festő szülővárosa nem Debrecen, Kiskunfélegyházán született 1887-ben. A pesti Mintarajziskolában szerzett rajztanári diplomát. Majd Münchenben Hollósy Simon tanítványa lesz. Később Párizsban tanul, emellett Itáliában és Spanyolországban tanulmányozza a régi korok festészetét. Leonardo, Greco, Rembrandt, Cézanne, a korai expresszionizmus, a fauvizmus Holló számára nem hatást jelent, nem lenyűgözőn követendő iskolát, hanem az egyéniség felszabadításának példáját.

Egy új festői légkört alakít ki: teljes elszakadás a hazai akadémikus naturalizmustól. Ez a forradalmiság azt jelenti, hogy mindent próbáljon meg az ember, még az abszurdot is, csak saját nyelvén beszélhessen, csak őszinte legyen és belülről jövő.

Viszont festészete soha nem jut el az absztraktig, a konkrét élmény, a dolgok lényege mindig tetten érhető műveiben.

hollo2.jpg"Minden jó és komoly munka, akár a régi hagyományokon alapszik, akár szakít azokkal, ha belülről jön, akkor időtálló és modern. Az absztraktok elvetik a természetet, akkor pedig megszűnik minden értékes, jó és szép. A figurális elemet nem lehet eldobni." - mondja a festő.

1918-ban Holló László ezzel a festői programmal telepedik le Debrecenben (1915-ben feleségül veszi a debreceni Hrabéczy Annát). Követve a magának kijelölt utat a huszas évektől egyre jobban kibontakozik festészete. Témájául az "embert" választja sorsával, jelenével, múltjával, pszichikumával. A képein mindig ott az ember, még tájképei, csendéletei is "emberarcúak", mozognak, lélegeznek belülről.

Roppant dinamikus festészet a Holló Lászlóé: drámai, impulzív, mozgalmas, rendkívül kifejező. Önarcképsorozata egyedülálló a hazai művészettörténetben.

Munkásságáért 1941-ben a Szinyei-díjat, 1956-ban a Munkácsy-díjat, 1971-ben a Kiváló Művész kitüntetést kapja. 1975-ben Debrecen a város díszpolgárává avatta. 1976-ban halt meg, művészetét esztétikai örökségül hagyva ránk.

A '70-es években dőlt el hagyatékának a sorsa. A család és a barátok Debrecen városának ajándékozták a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt. Ebből a hatalmas anyagból, valamint özvegye újabb ajándékaiból nyílt meg 1978-ban a debreceni Holló emlékház tárlata. A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola büszke lehet, hogy elnyerte a város megbecsülését és a Holló ház gondozásának jogát.

Holló László Baráti Kör

A közel egy hektár területen álló, a villa mellett egy gyönyörű parkot is magában foglaló múzeum nemcsak az 1976-ban elhunyt Holló Lászlónak állít emléket: a festő méltán híres képei és seccói mellett az épület egyik különtermében helyet kaptak a művész sógorának, Hrabéczy Ernőnek a festményei is.

A múzeum fényét emeli a Hrabéczy-ház körül létesülő szoborpark, amelynek eddigi darabjai - egy Holló László-portré és Medgyessy Ferenc egyik remekmívű szobra - a város akaratából hamarosan újabb alkotásokkal bővülnek ki.

A Holló-hagyaték gondozói (akik Debrecenen kívül a festőművész szülőhelyén, Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban is több kitűnő alkotást őriznek az életműből) igyekeznek méltóképpen életben tartani a csaknem három évtizede elhunyt alkotó emlékét. A Holló László Baráti Kör ezt a nemes feladatot látja el megalakulása óta, s ezt a célt szolgálják a minden évben március 6-án, a művész születésnapján tartandó megemlékezések, koszorúzások is. A kialakult hagyomány szerint a festő özvegye ekkor adja át egy-egy arra érdemes művésznek a nagy rangot jelentő Holló László-díjat is.

Átadták a Holló László-díjat

Születésének 124. évfordulóján Holló László festőművészre emlékeztek a róla elnevezett sétányon és az emlékmúzeumban. A koszorúzások után átadták a Holló László díjat, és bemutatták a jubileumi évet elindító antológiát is.

A Kossuth- és Munkácsy-díjas művész sokoldalú festő volt, mitológiai és történelmi témák épp úgy közel álltak hozzá, mint a parasztság sorsát bemutató élethelyzetek, a tájképek, vagy a csendéletek. Úgy festett, hogy mindig gondolatokat, érzéseket közvetítsen.

- Nem arra törekedett, hogy szépen ki legyen rajzolva az alak, a figura, hanem arra, hogy az mondjon valamit – magyarázta Ujváry Zoltán professor emeritus.

Holló László barátai és tisztelői vasárnap a művészről elnevezett sétánynál gyülekeztek. Először a mellszobornál, majd a múzeum kertjében lévő emlékműnél néma koszorúzással emlékeztek a festőre. A rendezvényen minden évben átadják a Holló László-díjat, a rangos elismerést idén Bogdándy György festőművész kapta.

- Továbbra is nagy tisztelettel vagyok Holló László munkássága iránt, és nagyon szeretem az alkotásait – hallhattuk Bogdándy György festőművészt.

A díj átadása után bemutatták azt az antológiát, amely az országos Holló László verspályázat nyerteseinek műveit tartalmazza. A kötet már a Holló László emlékév szellemében készült, jövőre lesz ugyanis a művész születésének 125. évfordulója.


Forrás: dehir.hu


Kapcsolódó galéria:

Koszorúzás Holló László születésének 124. évfordulóján

Holló László Baráti Kör
Holló László emlékkiállítás
Holló László kiállítás a Kiskun Múzeumban
spacer
A honlap az Oktatásért Közalapítvány támogatásával készült.