Hogyan kamatoztathatod a tehetséged?
Köszöntöm Önöket/Benneteket iskolánk honlapján. Jó szívvel ajánlom az intézményünkről szóló információkat a 8. osztályos és a már érettségizett fiataloknak és minden kedves érdeklődőnek, akik kíváncsiak az iskolában folyó gimnáziumi oktatásra és az érettségire épülő OKJ-s szakképzéseinkre. WEB lapunkon közzétesszük képzési kínálatunkat és sok olyan információt, amit fontosnak tartunk az intézményünkről közölni.
Diák központú iskolánkban személyes odafigyelést, családias légkört biztosítunk. A tanár-diák kapcsolatunk alapja a szeretet, az odafigyelés, a bizalom és az együttműködés. Mindent tanítványaink szemszögéből nézve vizsgálunk és tervezünk. A diákjaink érzik, hogy az iskolánkban értük és általuk történik minden.
Iskolánk gimnázium és művészeti szakközépiskola, melynek elsődleges feladata az általános műveltséget megalapozó, érettségi és szakmai vizsgára, valamint felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás biztosítása, a munkába álláshoz és az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek nyújtása. Az intézmény arculatának meghatározója a művészeti képzés s a részben erre épülő a szakképzés, amely sokszínűségével hiányt pótol a régióban. Sajátos arculatunkat erősíti a Holló László Emlékmúzeum is, amelynek szellemisége elmélyíti a múzeum termeiben tartott képzőművészeti órákat.
Erősségünk nyelvi tagozatunk, ahol mind németből, mind angolból a tanulók döntő többsége az iskolai felkészülés eredményeképpen nyelvvizsgát szerez. Húsz éve tartó testvériskolai kapcsolatunkat is a hatékony nyelvoktatás szolgálatába állítottunk.
Iskolánk regisztrált tehetségpont. A tehetségfejlesztést kiemelten fontos területnek tartjuk, aminek nagy hagyományai vannak intézményünkben.
Bízom benne, hogy sikerül megismertetni Önökkel/Veletek iskolánkat és képzési kínálatunkat.
Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelte iskolánkat.
Köszönöm, hogy figyelmeddel megtisztelted iskolánkat.
Kellemes időtöltést, eredményes barangolást, "böngészést" kívánok Önöknek/Nektek.